1p

A Malév tulajdonában lévő négy darab Bombardier CRJ repülőgép közül egyre van vételi szándéknyilatkozat - közölte Gönci János, a légitársaság vezérigazgatója az MTI kérdésére.

A Malév már régóta el akarja adni a köztudottan nehezen értékesíthető típust, de eddig még nem akadt rá vevő. A vételi szándék január 17-ig szól, de a Malév igazgatósága csak abban az esetben erősíti meg az ügyletet, ha a tulajdonosi jogokat gyakorló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) a Malév lehetséges befektető jelöltjeitől jóváhagyó nyilatkozatot kap - tette hozzá a vezérigazgató.

A Malév 29 darabból álló flottája döntően a legújabb Boeing 737 Next Generation repülőgépből áll. A Bombardier által gyártott négy darab CRJ-n kívül öt darab 72 üléses Fokker repülőgépe is van a magyar nemzeti légitársaságnak. A 48 férőhelyes regionális géptípust, a CRJ-200-asokat még 2002-ben vásárolta meg a Malév, azért, hogy a régióból nagy járatsűrűséggel a többi útvonalra szállítsa az utasokat. A négy gép a becslések szerint tízmilliárd forintot ér.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Naponta 65 járattal üzemel a Malév télen
Száz Airbus A320-ast rendel az AirAsia
Lenyomta a Boeing az Airbust

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!