4p

Egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten; új légitársaság nem alakult a Malév helyett. Az egyéves évfordulón több megemlékezést is tartanak.

A leállás közvetlen előzménye az volt, hogy január 9-én az Európai Bizottság a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett.

A kormány többször jelezte: elkötelezett a nemzeti légitársaság mellett. Később, január 30-án, miután a légicég finanszírozása ellehetetlenült, a kormány a légitársaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette. A csődtörvény szerint a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhettek a Malév ellen.

Február 2-án, egy nappal a leállás előtt, a Fővárosi Bíróság rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelő kirendeléséről döntött, ez alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvezett. Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy meddig finanszírozható a vállalat, azt mondta: erre csak a likviditási terv ismeretében lehet válaszolni.

Másnap reggel 6 órakor sajtóközleményben jelentette be a Malév, hogy a kár minimalizálása érdekében leállt a légitársaság. Limburger Lóránt vezérigazgató azt mondta, a megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete, a tulajdonos pedig az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez. A Malév utolsó járata az MA745-ös járatszámú Helsinki-Budapest útvonalat repülő Boeing 737-es volt. A közelkörzeti légiirányítástól a landolás előtt a pilóta "az utolsó Malév-járat" nevében megköszönte a több évtizednyi közös munkát.

A flotta gerincét adó 18 darab Boeing 737 Next Generation gépből 14, a "fekete sereg" még aznap este Shannonba, a gépek tulajdonosának, a International Lease Finance Corporation (ILFC) európai bázisára repült. Budapestről a HA-LOB lajstromú 737-7Q8-as szállt fel utolsóként február 17-én; ez a gép volt 2003-ban az első Next Generation Boeing, amely Budapestre érkezett.

A Malév leállása előtt egy másik típus, a Bombardier Q400 Dash 8-as is része volt a flottának, négy szolgált belőlük. A repülők közül kettő február 10-én repült Torp-Sandefjordba, egy akkor még Innsbruckban volt javításon. A leállás előtt szolgálatban lévő flotta utolsó gépét, amely szintén egy Q400-as volt, Leposa Attila és Leposa Edina - apa és lánya - repülte Torpba. Két Malév-festésű gép maradt így a repülőtéren, amelyek most is a forgalmi előtéren vannak és a régebbi flotta tagjai voltak. A korábbi hosszú távú járatokon szolgáló Boeing 767-200-as, valamint a Malév Express színeiben repülő CRJ200-as tulajdonviszonyai rendezetlenek.

A leállást követően több szimpátiatüntetést is tartottak Budapesten, a Malév reptéri stewardess központja előtt több hétig gyertyák égtek, a légiutas kísérők sáljai lógtak a korlátra kötve, és felvonulást is tartottak. A kormány vizsgálóbizottságot hozott létre, amely a Malév privatizálását, majd visszaállamosítását vizsgálja. Bár Orbán Viktor miniszterelnök február 3-án azt mondta, nem lehetetlen az újraindulás, azóta nem jött létre újabb nemzeti légitársaság, bár civil kezdeményezések voltak erre.

Az egyéves évforduló alkalmából megemlékezéseket tartanak: civilek a Hősök terén emlékeznek az egykori légitársaságra, a Malév Virtual Airlines pedig online szimulátoros emlékrepülést szervezett az évfordulóra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járult hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosította. A Malév közel 3 millió utast szállított évente 23 ezer járatpáron és 45 városba repült közvetlenül. A Liszt Ferenc-reptér utasszáma 4,7 százalékkal csökkent tavaly, részben a Malév csődje miatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!