2p

Érdekes párhuzam vonható a LIGA hétfői országos útlezárós akciója és az Uber franciaországi betiltása között. Utóbbit ugyanis a párizsi taxisok hasonló akciója tudta kikényszeríteni.

Hétfői hír, hogy Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény. A belügyi szóvivő ezt azután jelentette be, hogy a párizsi taxisok forgalomlassító demonstrációba kezdtek, épp úgy, mint a LIGA, csak ők persze egészen más célok érdekében.

Hogy a szakszervezet képes lesz-e célt érni a megmozdulással, az kérdéses, de nem kell sok fantázia ahhoz, hogy a Budapesti taxisok is hasonló eszközökkel tiltassák be a közösségi utazós szolgáltatást, miután az november közepétől már nálunk is elérhető. Azóta a kormányzat részéről érkezett pár megnyugtatónak szánt nyilatkozat, illetve egyeztetések is történtek az iparág szereplőivel, de érdemi lépésekről nem tudunk, pedig ismert, hogy ha a kormány valamit a fejébe vesz, akkor túl sok akadálya nincs annak, hogy az ötletből rövid időn belül törvény legyen.

Nem működik még olyan régóta a cég Budapesten, hogy a felhasználók száma elérje a taxisok számára „kritikus tömeget”, de ha ez egyszer eljön, akkor nem lehet tovább halogatni a kérdést.

A párizsi taxisok egyébként azért vonultak utcára, mert a párizsi kereskedelemi bíróság pénteken nem tiltotta be az UberPop mobiltelefonos alkalmazás üzemeltetését, amely szerintük tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, miután a szolgáltatást nyújtó sofőrökre nem vonatkoznak a taxisokra érvényes szigorú követelmények. Nagyjából hasonló érvekkel rukkoltak elő a személyszállító szervezetek más városokban, köztük Budapesten is.

Van más megoldás is

Mialatt sok város a kitiltás stratégiáját választja, Washingtonban megpróbálják felvenni a versenyt az Uberrel. A The Verge információi szerint a városi taxis szervezet márciusban megkezdi saját taxis applikációjának béta tesztelését. Kitiltásról itt szó sincs.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!