2008. február 27. 13:49

Ismét csak egy vételi ajánlat érkezett a Magyar Posta Zrt. Krisztina körúti székházának megvásárlására meghirdetett második tenderre, ezúttal a WPR Primus Kft. nyújtott be ajánlatot, a pályázati felhívásban meghatározott négymilliárd forint plusz áfa minimálár felett - mondta el Tomecsko Tamás, a társaság szóvivője az MTI érdeklődésére, szerdán.

Hozzátette: a 2008. január 24-én másodszorra kiírt nyilvános pályázaton az értékesítési dokumentációt és az értékesítési tájékoztatót 15 cég és egy magánszemély vásárolta meg, ám csak egy társaság pályázott.

"A benyújtott ajánlat értékelése folyamatban van, a döntésről a Magyar Posta Zrt. tájékoztatni fogja a közvéleményt" - hangsúlyozta Tomecsko Tamás.

Emlékeztetett arra, hogy a társaság még 2007 november közepén hirdetett nyilvános pályázatot a több mint 5.500 négyzetméteres telek és a csaknem 19 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épület eladására.

Amennyiben a pályázatot a posta most sem fogadja el, a kiírás szerint joga van indoklás nélkül eredménytelenné nyilvánítani azt; és a későbbiekben újra meghirdetni az értékesítést.

A nyilvános felhívás megjelenése előtt a társaság európai uniós nyílt közbeszerzési eljárás keretében választotta ki új székhelyét. Az eljárás győztese a Gateway irodaház lett a XIII. kerületi Népfürdő utcában. Az új irodaházat a társaság legalább 2017. december 31-ig veszi bérbe az Ablon csoporthoz tartozó Globál Immo Kft.-től. A 23 ezer négyzetméteres területért havi 400 ezer eurós bérleti díjat fizet a Magyar Posta.

A bérelt épületbe nemcsak a Postapalota dolgozói költöznek, hanem a Fővárosban több, elavult telephelyen működő szervezeti  egységek munkatársai is. A korszerűtlen munkahelyek felújítása olyan sok pénzt emésztett volna fel, hogy a társaság inkább az olcsóbb, bérleti megoldás mellett döntött.

A költözés a Gateway irodaházba már megkezdődött, és várhatóan március végére, április elejére befejeződik. Így a posta fő szervezeti egységei együtt, egy telephelyen korszerű körülmények között működhetnek tovább, amelytől a társaság további megtakarításokat remél.

MTI/Menedzsment Fórum