2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Összeolvad a vezetékes és a mobil szolgáltató a Deutsche Telekomnál.

Erről döntöttek csütörtökön rendkívüli közgyűlésükön a legnagyobb német és egyben az egyik legnagyobb európai távközlési cégrészvényesei.

A  Deutsche Telekom igazgatója, René Obermann azzal indokolta a döntést, hogy az ügyfelek jobb kiszolgálását szolgálja, elősegíti a költségmegtakarítást, továbbá a munkahelyek védelmét. Obermann szerint az összeolvadás hozzájárulhat az ügyfélkör kibővítéséhez, illetve a forgalom növekedéséhez is.

A mobilszolgáltató T-Mobile Deutschland mostanáig a Deutsche Telekom legnagyobb leányvállalata volt, az összeolvadás hivatalosan 2010 első felében lesz.

René Obermann a közgyűlésen mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az összeolvadás nem jár leépítésekkel. Szavai szerint erről előzetes megállapodást kötöttek a munkavállalók képviselőivel.

A szeptember végi állás szerint a Deutsche Telekomnak és külföldi érdekeltségeinek - a DT a Magyar Telekom fő tulajdonosa is - összesen 150,9 millió ügyfele volt a  mobiltelefon üzletágban, 5,3 millióval több az egy évvel korábbinál. A vezetékes üzletágban 7,4 százalékkal 39,6 millióra esett az  ügyfelek száma. A társaság szélessávú internetes szolgáltatásait az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal többen, összesen 14,7 millióan  vették igénybe.

A vállalat - amely 2006-ban nagyszabású takarékossági programba kezdett - a hónap elején a harmadik negyedévre vonatkozóan növekvő bevételről, illetve profitról számolt be.

Az összeolvadással a Deutsche Telekom a többi nagy európai konszern, köztük a Vodafone, a France Télékom, továbbá a svájci Swisscom példáját követi.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!