2p

Határozatlan időre, azonnali hatállyal leállította a BKV Zrt.-nél zajló paraméterkönyv-készítési munkálatokat, a járatritkítások előkészítését, s az ez ügyben tervezett további szakmai-kerületi egyeztetéseket Dancs Gábor, a fővárosi önkormányzat közlekedési tanácsnoka.

A szabad demokrata politikus hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hétfő reggel Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes válságtanácskozást hívott össze a paraméterkönyv készítésével kapcsolatban. Mint mondta, ezen a megbeszélésen - a szocialista főpolgármester-helyettes személyes indokai alapján megfogalmazott kérésének eleget téve - ő átvette tőle a paraméterkönyv előkészítésének politikai felügyeletét.

Dancs Gábor közölte, hogy a sajtótájékoztatóig áttekintette a BKV-nál zajló paraméterkönyv-előkészítési munkálatokat, s úgy döntött, hogy a cég által készített tervezet pontos pénzügyi kihatásainak megismeréséig leállítja az idei paraméterkönyv előkészítési munkálatait.

A szabad demokrata politikus hangsúlyozta, hogy ez ügyben kivizsgálásra szorul az is, hogy a Főpolgármesteri Kabinet múlt heti rendkívüli ülése előtt miként juthatott el a sajtóhoz a BKV járatritkításokat is tartalmazó paraméterkönyv-tervezete. A főpolgármester ugyanis az ülés után kívánta nyilvánosságra hozni ezt az anyagot - fűzte hozzá.

A tanácsnok alapvető problémának tartja, hogy sem a  kabinet ülésén, sem azóta nem sikerült megnyugtató magyarázatot adni arra, hogyan függnek össze ezek a paraméterkönyv-módosítások, járatritkítások a BKV pénzügyi helyzetével. Egyetértőleg idézte a főpolgármesternek a múlt heti kabinetülésen elmondott szavait, azt, hogy a BKV-nak nem úgy kell bemutatnia a paraméterkönyv-módosítást, mintha annak valamilyen pozitív közlekedésszervezési indoka lenne. Itt ugyanis arról van szó, hogy a BKV-nak mint gazdálkodó szervezetnek nincs több pénze, illetve nem tud honnan elvonni pénzt, ezért erre a lépésre kényszerül - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!