5p

Napi egy-másfél millió köbméter gázt tudna adni Szlovákiának a Mol, erre azonban eddig nem érkezett felkérés, mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába viszont már napok óta juttatunk el gázt, hogy az ottani lakásokat fűteni lehessen. Pénteken nemzetközi szinten az áthidaló megoldások keresésének napja várható a gázvitában.

A Mol már tegnap is ajánlott fel gázt északi szomszédunknak, ám egyelőre nem érkezett ilyen irányú igény a céghez. Molnár Csaba szerint a felajánlás továbbra is áll, emellett lehetséges, hogy áramot is küldünk majd Szlovákiába. Ezzel kapcsolatban tegnap Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója arról állapodott meg a szlovák villamos művek vezetőivel, hogy amennyiben igényt tartanak rá, az MVM kisegíti a válsághelyzetbe került szlovák villamosenergia-rendszert.

Fico: 12 napra elég a tartalék 

Szlovákiának mindenesetre nagy szüksége lenne gázra, hiszen az országban továbbra is érvényben van a gázszolgáltatási szükségállapot. Ez azt jelenti, hogy a lakossági földgázellátás normális, a nagy iparvállalatok viszont állnak. Gazdasági elemzők szerint a jelenlegi válság naponta mintegy 110-120 millió eurós veszteséget okoz az országnak.

Robert Fico miniszterelnök a héten meglehetősen kemény hangot ütött meg Julija Timosenko ukrán kormányfővel szemben. Kijelentette: Szlovákiát nem érdekli, hogy Ukrajnának milyen a viszonya Oroszországgal, a szlovákoknak gáz kell.

Fico a hét közepén azt közölte, hogy 12 napra elegendő gáztartalékuk van. Egyúttal arra kérte Ukrajnát, hogy szállítson nekik gázt ukrán földalatti tározókból – ezt keleti szomszédunk elutasította. Kijevben egyébként pénteken is tárgyalnak az energiabiztonság kérdéseiről kelet-európai vezetők: Ukrajna, Szlovákia elnökével, Moldova miniszterelnökével, Lengyelország pedig külügyminiszterével képviselteti magát.

57 millió köbméter fogyott tegnap

Ami a hazai helyzetet illeti, a tárcavezető szerint szombatig lehűlés várható, így kicsit többet fogyaszthatunk majd, mint az elmúlt két napban, jövő hét közepéig viszont ismét felmelegedést és így kisebb fogyasztást prognosztizál.

Pénteken Magyarországon a várható földgázfelhasználás 57-59 millió köbméter lesz, míg a források nagysága 66 millió köbméter. A mai nap semmiféle korlátozás nincs érvényben, bár Ukrajnából továbbra sincs hivatalos értesítés az orosz földgáz érkezéséről – ezzel ma nem is számolunk, tette hozzá a miniszter.

A földalatti gáztárolókból 53 millió köbméter, a belföldi termelésből 9 millió köbméter gáz használható fel, az Ausztria felől érkező import pedig 4 millió köbméter lesz. Mivel ez összesen több, mint amennyire szükségünk van, ezért már ma sem a maximális mennyiséget veszik ki a tárolókból.  

Csütörtökön az ország gázfogyasztása 57 millió köbméter volt. Ez már tartalmazza azt a mennyiséget is, amit az egyes kategóriájú felhasználók fogyasztottak azt követően, hogy tegnap feloldották a rájuk vonatkozó korlátozást.

Ukrajna irányából csütörtökön sem érkezett földgáz. Ausztria irányából 4 millió köbméter a magyar felhasználóké lett, 2,7 millió köbmétert Szerbiába, 1 millió köbmétert pedig Bosznia-Hercegovina irányába tranzitált az FGSZ Zrt. Szerbia irányába további 2 millió köbméter gázt magyarországi kitermelésből szállítottak ki. Molnár Csaba szerint az FGSZ Zrt. normál piaci áron és normál tranzitdíjon szállít a Balkánra, ebből a költségvetésbe nem jut pénz.

Ami a nemzetközi helyzetet illeti, elemzők szerint Ukrajna szemlátomást nem tudja, illetve nem akarja felújítani az orosz gáz szállítását Európa felé, amíg maga is hozzá nem jut orosz gázhoz, amelyért viszont nem tud vagy nem akar fizetni, de semmi esetre sem az Oroszország kérte áron. Ezt a feltevést igazolja, hogy az ukrán Naftogaz levelet küldött a Gazpromnak, amelyben az orosz cég értésére adta, hogy műszaki akadálya (az eddigi ukrajnai állításokkal szemben) nem lenne a tranzit felújításának, de hiányzik a politikai döntés Kijevben, közölte csütörtökön a Gazprom szóvivője.

Ezzel párhuzamosan Viktor Juscsenko ukrán elnök közölte: a gázszállítás akkor indulhat meg, ha az orosz fél a szokásos napi átlagnak megfelelő 320 millió köbmétert küld, vagyis ha Ukrajna is hozzájut a szükségletei fedezéséhez szükséges mennyiséghez, más szóval ha létrejön a 2009-re szóló orosz-ukrán gázszállítási szerződés.

Az MTI híradása szerint Julija Timosenko ukrán miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szombaton Moszkvában tárgyal, és még az asztalon van egy csúcsértekezlet terve is szombatra, szintén Moszkvában, amelyen Oroszország, Ukrajna és az érintett EU-országok vezetői vennének részt. Brüsszelben nem fogadta túl nagy lelkesedés az orosz meghívást, de azt mondták, hogy legalább az Európai Bizottság és az EU soros, cseh elnökségének képviselői ott lesznek, ha az ukrán vezetés is megjelenik Moszkvában.

A legutóbbi híradások szerint áthidaló megoldások keresésének napja várható a gázvitában pénteken. Az olasz ENI energiaipari vállalat megpróbál összehozni egy nemzetközi konzorciumot, amely átmenetileg megvásárolná Oroszországtól és - valószínűleg valamilyen hitelkonstrukcióban - Ukrajnának adná azt a földgázt, az úgynevezett "technológiai gázt", amely a csővezetékek működtetéséhez szükséges. Az MTI szerint a konzorciumot Dmitrij Medvegyed orosz államfő és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök javasolta. Az ENI szerint a konzorciumban rajta kívül a Gazprom, a német E.ON, a francia Gaz de France Suez és egy osztrák társaság venne részt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!