2011. november 4. 13:59

A holland Philips a hongkongi TPV csoporttal közös vállalatba szervezi ki veszteséges televízió-gyártó üzletágát, még nem tudni, hogy lesz-e változás a TV-gyártásban Székesfehérvárott – tájékoztatta Blazsevácz Péter, a Philips közép- és kelet-európai kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-t.

A két fél közötti tárgyalások fél éve zajlottak, és a héten került pont az ügy végére. Ennek értelmében, a felek közös vállalatot alapítottak. A holland elektronikai óriás egyik legnagyobb televíziógyára Székesfehérváron működik. Arról, hogy a székesfehérvári gyárban az új tulajdonosi modell hoz-e bármilyen változást, még nem született semmilyen döntés, ez további tárgyalások eredménye lesz – közölte az MTI érdeklődésére az igazgató.     

A korábban bejelentett elbocsátások nem az LCD televízió gyártó részleget, hanem a háztartási elektronikák gyártását és csomagolását végző egységeket érintik Székesfehérvár vonatkozásában – tette hozzá Blazsevácz Péter.     

Az újonnan létrejött vegyesvállalatban az LCD-monitorok gyártására szakosodott TPV 70 százalékkal, a Philips 30 százalékkal részesedik. A Philips hat év után lehívható opciós joggal rendelkezik részvénycsomagjának értékesítésére. A Philips 80 éve gyárt tévéket, azonban az elmúlt években az üzletág nem termelt nyereséget, elsősorban az ázsiai gyártók támasztotta verseny miatt.

A csoport október közepén közzétett eredménybeszámolója szerint a nehéz világpiaci körülmények és a csökkenő kereslet miatt az egy évvel korábbi 524 millió euróról 74 millió euróra esett vissza a nyereség a harmadik negyedévben.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.