Akár a Hollóházi és a Zsolnay porcelángyár fúziójához is vezethet a két gyár közötti kapcsolat erősödése, a két cég ugyanakkor egy esetleges egyesülés után is megőrizné márkaneveit, kvázi önállóságát - tudta meg az MTI Pálfi Józseftől, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra vezérigazgatójától.
Fogalmazása szerint mindkét társaság egymilliárd forint körüli árbevételt könyvelhetett el tavaly, s ez az összeg nem bírja el a jelenlegi, örökölt vállalatirányítási rendszert. Kétmilliárd forintnyi forgalomból ugyanakkor egy hatékonyabb szervezeti felépítéssel és munkaszervezéssel már komolyabb eredményeket lehet elérni - mondta Pálfi József.
A két gyár egyes termékeit már most is kooperációban gyártja, az együttműködés sikeres. A kapcsolatok erősítésében azonban már a tulajdonosoknak is szerepet kell vállalniuk. A hollóházi gyár többségi tulajdonosa az ÁPV Zrt., míg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a pécsi önkormányzat tulajdonában van.
Pálfi József szerint ha szeptemberre sikerül egy jó koncepciót letenniük az asztalra, a tulajdonosoknak sem lesz ellenvetésük.
Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta a két üzem közötti kapcsolatépítésről szóló hírt. Annyit mondott csupán, hogy a Pálfi József által elmondott gondolatok logikusak.