2p

A főváros üdvözli a kormány szerdai döntését, miszerint hozzájárul a 4-es metró európai uniós támogatásához - közölte főpolgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel.

"A főváros örömmel veszi tudomásul, hogy a kormány teljes mellszélességgel kiáll a 4-es metró megépítése mellett, és a brüsszeli döntéshozók számára a legnagyobb támogatás jóváhagyását javasolja a közlekedésfejlesztési operatív programban Magyarország legnagyobb és legelőkészítettebb közösségi közlekedési fejlesztése esetében" - olvasható az Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes (SZDSZ) és Steiner Pál szocialista frakcióvezető által jegyzett közleményben.

A kormányhatározat egyúttal eloszlatja azokat a kételyeket, amelyek a város középtávú fejlesztési programjában, valamint a miniszterelnök és a főpolgármester által kötött Budapest-szerződésében egyaránt szereplő beruházás finanszírozásával és kormányszintű támogatásával kapcsolatban korábban a fővárosi ellenzék részéről felmerültek - emlékeztet a két várospolitikus. Hozzáteszik: egyértelműen kiderült, alaptalanok voltak a metróberuházás ellehetetlenülését beharangozó ellenzéki vádak.

A kormány tájékoztatása szerint a városi közösségi közlekedés fejlesztésére fordítható 450 milliárd forintos keretből Budapesten támogatást kap a 4-es metró, az 1-és és a 3-as villamos fejlesztése, vidéken pedig a debreceni, szegedi és miskolci villamosok fejlesztése.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!