2p

A növekedés felgyorsításához szükséges intézkedésekről kezdeményez egyeztetést a gazdaság szereplőivel Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter - közölte a tárca.

Az országos egyeztetés első fordulója május 27-én lesz, amikor a miniszter az MGYOSZ, a VOSZ, az MKIK, a Joint Venture Szövetség, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Magyar EU Üzleti Tanács, valamint a Befektetői Tanács vezetőivel találkozik. A megbeszélés fókuszában a bürokrácia csökkentése, az adórendszer átalakítása, valamint a foglalkoztatást bővítő programok megalkotása és sikeres végrehajtása áll majd.

A tárca közleménye szerint a miniszter hangsúlyozta: a gazdasági növekedés érdekében nemzeti közös nevezőre van szükség, a partnerség kialakítása Magyarország fejlődésének és felemelkedésének kulcsa.

Elmondta, hogy Magyarországon stabil egyensúlyt kell teremteni, mert ez a fejlődés előfeltétele. A fejlődés és felzárkózás érdekében tartós 4-5 százalék körüli gazdasági növekedésre van szükség, s ahhoz, hogy ez megteremtődjön, a miniszter szerint arányosabb teherviselésre van szükség.

Bajnai Gordon szerint a vállalkozásfejlesztés érdekében hozzá kell nyúlni a járulékrendszerhez, de teljesítményarányos támogatásra is szükség van.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!