2p

Évente akár egymilliárd dollárt is fektethet kínai gázprojektjeibe a Royal Dutch Shell olajipari óriás - írja a China Daily című napilap a vállalat közlésére hivatkozva.

Európa legnagyobb olajvállalata a kínai nyersanyagéhség kielégítésében vállalna a jövőben nagyobb szerepet. A cég jelenleg két gázblokkal van jelen a kelet-ázsiai országban, a Szecsuán tartománybeli Csincsiu és Fosun városok körzetében, a kínai nemzeti olajtársasággal, a CNPC-vel együttműködésben. Csincsiuban a tervezett 21-ből 13 kút már működik, naponta 110 ezer köbméter gázt kitermelve, a további kutak jövő áprilisban nyithatnak meg. Fosunban év végén vagy jövő év elején kezdődhet a kitermelés, itt egy 15 kútból álló bázis kiépítését tervezi a vállalat.

A hosszú távú terveket illetően a Shell elsősorban a palagáz-kitermelésben érdekelt, a becslések szerint ugyanis Kína rendelkezik a világ legnagyobb nem-hagyományos gázkészletével, amely akár 600 milliárd köbmétert is kitehet. Kína földgáz-kitermelése felszálló ágban van. A CNPC helyettes vezetője, Jü Pao-caj egy múlt heti sanghaji konferencián úgy ítélte meg, hogy a földgáz kitermelése az idei 148 milliárd köbméterről az évtized végéig 200 milliárd köbméterre nőhet. Ehhez 20 ezer új kútra, 400-600 milliárd jüan (1 jüan = 35,20 forint) értékű befektetésre lesz szükség. A pénzügyi és technológiai háttér megteremtéséhez a külföldi befektetőket sem nélkülözheti az ország.

Nem a Shell az egyetlen külföldi cég, mely nagyobb szerepet kíván vállalni a kínai energiapiacon: a CNPC legnagyobb hazai versenytársa, a Sinopec 2010-ben a BP-vel, a Chevronnal és az ExxonMobillal is partnerségi szerződést kötött Kujcsou és Szecsuán tartományokban való kitermelésre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!