Tavaly 12 millió utast és 3 millió járművet szállított az Adrián a horvát nemzeti hajózási társaság. A Jadrolinija a múlt év során 3 új, nagy kapacitású kompot állított forgalomba, és ezekben a napokban egy újabbat is üzembe állítanak. Ez utóbbi egyszerre 138 jármű és 1200 utas szállítására alkalmas, ezért a legforgalmasabb adriai hajózási útvonalon, Split és a Brac-szigeti Supetar között közlekedik majd.
Az utas- és áruforgalmi kikötők fejlesztési elképzelései kapcsán a minisztérium beszámolt arról, hogy Zárában (Zadar) megkezdődött és 2013-ra elkészül a 235 millió eurós beruházással épülő új kikötő, ami nemcsak a horvátországi, de az európai közlekedést is szolgálja, továbbá mintegy ezer új munkahelyet is teremt. Ugyancsak állami beruházással Plocéban két, áru és konténer elosztására szolgáló terminált építenek, míg Fiuméban (Rijeka) folyamatban van a legnagyobb konténerhajók fogadására alkalmas terminál építése.
Dubrovnikban a napokban fejeződött be a partszakasz kiépítését és rekonstrukcióját célzó munkálatok első része, amelynek eredményeképpen egyszerre három óriás óceánjáró fogadására vált alkalmassá a kikötő. Splitben nyári kikötőhelyek építését és új kompterminál kialakítását tervezik, Sibenikben pedig előkészítés alatt áll egy új utasterminál és a hozzá kapcsolódó kiszolgálóegységek építése.
A tagolt tengerpart közelében 1244 kisebb-nagyobb szigettel rendelkezik Horvátország, amelyet tavaly 811 ezer egyéni hajós keresett fel. Jelenleg 21160 kikötőhely van az országban, ami azt jelenti, hogy egy kilométeres partszakaszra 2,6 hely jut. Ugyanez az adat Franciaországban 64, Olaszországban 6, Spanyolországban pedig 20.
A hajósturizmusban rejlő nagy fejlesztési lehetőségek ellenére Horvátország visszafogott tempót diktál a fejlesztésekben, ezért a következő 10 évben 10 ezer új kikötőhely kialakítását tervezik, ezeket is elsősorban a már meglévő kikötőkön belül.
A szárazföld és a szigetek közötti közlekedési lehetőségek javítása érdekében hat év alatt közel 60 kisebb-nagyobb kikötő korszerűsítését végezték el, 10 kompot és 14 gyorshajót állítottak üzembe, továbbá 6 új, éjszakai kompjáratot indítottak, ugyanakkor jelentősen emelték a kompközlekedés állami támogatását.
A szigetvilágban elsősorban a közművek, vagyis a vízellátás, szennyvízelvezetés, kikötők, továbbá óvodák, rendelők, idősek otthona fejlesztésére öt év alatt több mint egymilliárd eurót fordított a költségvetés. Ezek a beruházások az ott élők életkörülményeinek javítását és a turizmust egyaránt szolgálják - közölte az MTI-vel a horvát közlekedési tárca.