2017. augusztus 23. 10:17

A 16 közbeszerzés egyebek mellett taxizásról, nézettség-mérésről és biztonságikamera-rendszerről szól.

Legalább egymilliárd forint értékben vásárolt be 2017 második negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, írja az MTVA honlapján közzétett adatok alapján a Magyar Nemzet.

Az összeg 16 közbeszerzési szerződésből jött össze, melyek közül a top három:

  • 500 millió forintos, kétéves megállapodás a 6×6 Taxival fuvarozásra Budapesten és ötven kilométeres körzetében
  • 246,6 millió forintos, egyéves szerződés a Nielsen Közönségmérés Kft.-vel az állami csatornák nézettség-mérésére
  • 99,7 millió forintos szerződés a Securiton Kft.-vel, akik a biztonságikamera-rendszert bővítik és korszerűsítik az MTVA Kunigunda utcai székházában, illetve a telephelyre teljes körű rendszámfelismerő rendszert telepítenek

Van miből mindezekre költeni, hiszen 2017 első negyedévében 21,6 milliárd forint (tavaly összesen 85 milliárd forint) állami támogatást kapott az MTVA, amely 1,1 milliárd forintos értékesítési bevétellel, 1,3 milliárd forint adózott eredménnyel zárta a március végéig tartó időszakot.

mfor.hu