1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Horvátországnak egymillió külföldi munkavállalóra lenne szüksége, hogy ellensúlyozni tudja az aktív dolgozók és a nyugdíjasok közötti demográfiai aránytalanságot - jelentette ki a horvát gazdasági kamara (HGK) elnöke egy nemzetközi bevándorlási konferencia alkalmából.

A kamara elnöke szerint csak az erőteljes bevándorlás tudná helyreállítani a húsz évvel ezelőtti egyensúlyi helyzetet, mert jelenleg a halálozások száma jóval meghaladja a születésekét.

A statisztikák szerint a huszadik században a jelenleg négy és félmilliós Horvátország lakosainak a száma több mint egy millióval nőtt, 2050-ig azonban a szám az 1900. évi szintre fog visszaesni.

A horvát belügyminiszter-helyettes tájékoztatása szerint az idén 8 397 munkavállalási engedélyt adnak ki külföldieknek, akik elsősorban a hajógyártásban, az építőiparban, illetve a vendéglátásban és idegenforgalomban helyezkednek el.

A jelenleg 31 ezer Horvátországban élő külföldi zöme a volt jugoszláv tagköztársaságokból, illetve Németországból, Olaszországból, Kínából, Ausztriából és Oroszországból érkezett.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!