3p

Nem sikerült megegyeznie a BKV Zrt. vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson sem, így a szakszervezetek továbbra is tartják bejelentésüket, amely szerint május 27-én többnapos munkabeszüntetés kezdődhet - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-vel.

A szóvivő elmondta: egyre kevesebb a remény arra, hogy sikerül megegyezniük a cég menedzsmentjével, mert a vezetőség a követelések teljesítésének csak egy részében kompetens. Ahhoz például, hogy a vállalat gazdasági helyzetét megnyugtatóan megoldják, a fővárosnak és az államnak is komoly szerepet kell vállalnia - tette hozzá Nemes Gábor.

A cég vezetősége már korábban elállt volna a tervezett létszámleépítéstől, ami szintén a szakszervezeti követelések között volt, de az érdekképviseletek szerint az elbocsátás a rossz anyagi helyzet miatt elkerülhetetlen lesz. A szakszervezetek követelik továbbá a munkakörülmények javítását, a lepusztult géppark cseréjét, és a cég felaprózásának, a telephelyek eladásának leállítását.

Felvetődött, hogy a főváros a BKV egyes ingatlanjainak eladásából fedezi azt a 10-12 milliárd forintot, amelyet előfinanszírozás formájában a társaságnak nyújt az állam.

Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár és Demszky Gábor főpolgármester áprilisban jelentette be: a kormány segítséget nyújt a fővárosnak abban, hogy összesen 10-12 milliárd forint értékben az idén tőkét juttasson a BKV-nak, s így a cég ne kerüljön adósságspirálba.

Az idei tőkepótlás forrása előfinanszírozás, amelynek a módját még keresik - mondta akkor Keller László. Demszky Gábor lehetőségként említette "fővárosi vagyonelemek értékesítését" azzal, hogy a bevételből autóbuszokat lehetne vásárolni. A főpolgármester szerint a BKV-nak legalább 5-6 milliárd forintra volna szüksége a műszaki színvonal fenntartásához, és még ugyanannyira a fejlesztésekhez.

Az érdekképviseletek szerint viszont legalább 15-18 milliárd forintra volna szüksége a cégnek, azért, hogy elkerülje a hitelválságot és ne okozzon problémát például az alkalmazotti bérek kifizetése.

A szakszervezetek május 27-én nulla órától tartanának többnapos munkabeszüntetést, ha addig nem teljesülnek követeléseik. Előreláthatólag nem vennének részt a sztrájkban a metró és a HÉV munkavállalói, míg a villamos ágazat dolgozói még bizonytalanok, így a jelenlegi helyzet szerint csak a buszos és a trolibuszos dolgozók szüntetnék be a munkát ezen a napon.

A tervezett sztrájk kezdete egybeesik az írásbeli érettségi utolsó napjával. A fővárosban ezen a napon mintegy hétezer diák vizsgázik informatikából, művészeti tárgyakból és ének-zenéből. A szakszervezetek követeléseiről szóló tárgyalások pénteken folytatódnak.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!