4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A használtautó-piac az elmúlt években kezdett magára találni, azonban 2013 első negyedévében elkeserítően visszaesett. Ront a helyzeten a forint gyengesége, és hogy a kínálat több mint a fele 9 vagy annál több esztendős matuzsálem.

A Használtautó.hu januárban megjelent felmerésében kimutatta, hogy 2012-ben 3,6 százalékkal növekedett a használtautó-piac, ugyanakkor három egymást követő negyedévben bővülést tudott elérni. A legutóbbi felmérés szerint viszont 2013 első negyedévében egy drasztikus és váratlan visszaesés következett. A 8 százalékos zuhanás azt mutatja, hogy a tavalyi enyhe növekedési tendencia mit sem ért, és a piac továbbra is válságban van.

A gyenge forint akadályozza az importot

„Az adatok is azt támasztják alá, hogy a piacon egyre nyomasztóbb az újautó-utánpótlás hiánya – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – A magánszemélyek újautó-vásárlásának elmaradása után immár a használtautó-piacot eddig életben tartó flottacserék időpontja is egyre inkább kitolódik. A belső kínálat hiányát ellensúlyozó használtautó-import (2012-ben az importált használt személyautók száma az előző évi 31-ről közel 54 ezerre nőtt - 74 százalék plusz-) további felfutását pedig az euró árfolyamának tartósan 300 forint feletti szintje akadályozza."

A Magyar Gépjárműimportőrök Szövetségének januári évértékelője szerint a tavalyi 74 százalékos importnövekedés nem jó előjel. Az MGE szerint a jelentősen növekvő használtautó-import szerkezete igen kedvezőtlen irányt vett. 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú használtautók aránya 76 százalékról 25 százalékra esett vissza, miközben a 11-15 éves autók aránya 5 százalékról 34 százalékra, a 15 évnél idősebb autók aránya pedig 3 százalékról 21 százalékra emelkedett.

Ez a folyamat tehát 2013 első negyedévében mérséklődött, de még Magyarország így is jó uton halad, hogy "roncstemetővé" váljon.

Egyre öregebb, egyre olcsóbb

A Használtautó.hu szerint miközben csaknem három éven keresztül 1,6 millió forint közelében stabilizálódott a kínálati átlagár, ez az érték az elmúlt negyedévben jóval másfél millió forint alá esett. Ennek oka egyértelműen a kínált autók átlagéletkorának folyamatos emelkedése: míg két éve csupán 55,6 százalékot tett ki a kilenc éves, vagy annál idősebb autók aránya, ma már a kínálatnak csaknem a kétharmada (65,3 százalék) ebbe a korosztályba tartozik.

A tartósan gyengélkedő forint az elmúlt három hónapban megakasztotta a használtautó-import hosszú idő óta töretlen növekedését is: a behozott autók száma 4,6 százalékkal maradt alatta az előző negyedév hasonló értékének.

Szemes Árpád 2013-ra nézve közölte, hogy a közeljövőben nem számíthatunk a piac fellendülésére. Hozzátette: "Alapvető változást a gazdasági környezet általános élénkülése hozhatna, ami az újautó-vásárlások számának növekedése révén a használtautó-kereskedelmet is aktivizálhatná. Egyelőre azonban az újautó-eladások száma az első három hónapban tíz százalékkal múlta alul a tavalyi, szintén gyengének számító szintet. Mindez egy tartósan 300 forint felett maradó euró-árfolyammal kombinálva igen borús képet vetít előre az év egészére is.”

Biztató előjelek is vannak

Az MGE a Datahouse adataira hivatkozva közölte, hogy márciusban végre élénkülést mutat az újautók piaca. 2012 év eleji magas forgalomba helyezések miatt - a drasztikusan lecsökkent regisztrációs adó okán - nagyon gyenge adatokat közölt a Datahouse az idei év elejére. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének közleménye szerint a 2013 márciusi 5066 darabos forgalomba helyezési szám azt jelzi, hogy a tavalyi adócsökkentés hatása mérséklődött.

Az MGE szerint a márciusi adat azt is mutatja, hogy a 2013 második felére korábban prognosztizált kismértékű növekedés meg fog valósulni. Amennyiben ez megvalósul, akkor a 2013 második negyedéves használtautó-piaci adatok is kedvezőbbek lehetnek az első negyedévinél.

Barnác Tamás
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!