3p

A nyilvántartott álláskeresők száma augusztus végén 425 ezer volt, ami júliushoz képest 0,9 százalékos, az előző év azonos időszakához képest 1,9 százalékos növekedést jelent - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

A nyilvántartott álláskeresők számának emelkedése elsősorban a pályakezdők létszámának 5,5 százalékos növekedésének tudható be, a nem pályakezdő újonnan foglalkoztatottak száma ugyanis csak 0,4 százalékkal emelkedett augusztusban.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint júliushoz képest jelentősen, 6,3 százalékkal csökkent a pályakezdők nyilvántartásba vétele augusztusban. Ennek hátterében a frissen végzett pályakezdők magas júliusi munkaerőpiacra történő beáramlási szintje áll.

A nyilvántartásba augusztusban 49,2 ezren léptek be, ezzel létszámuk a júliusi szinttől 6,3 százalékkal elmarad ugyan, de az előző évit 9,9 százalékkal meghaladja. A tartósan, vagyis legalább egy éve nyilvántartottak aránya 3,5 százalékpontos emelkedés után elérte a 33 százalékot. A pályakezdők aránya így az összes nyilvántartott álláskereső 10,7 százalékára emelkedett. A tartósan, vagyis több mint egy éve állást keresők száma 140,2 ezer volt augusztusban, ami növekvő tendenciát mutat. Esetükben az átlagos regisztrációs idő 354 napot tett ki.

Álláskeresési ellátásra 125,8 ezren voltak jogosultak augusztusban, 71,2 százalékuk járadékot kapott, míg fennmaradó hányaduk álláskeresési segélyben részesült. Rendszeres szociális segélyben 144,8 ezer fő részesült, ami 2007. hasonló időszakához képest 8,8 százalékkal magasabb adat. Az össze álláskereső 34,1 százaléka kapott szociális segélyt augusztusban. Az összes nyilvántartott álláskereső több mint egyharmada, 154,3 ezer ellátatlan maradt augusztusban.

A hivatal adatai szerint a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma júliustól mutat emelkedést, létszámuk augusztusra elérte a 45,4 ezret, ami az előző hónaphoz képest 5,5 százalékos, 2007-hez képest pedig 1,8 százalékos növekedés.

A bejelentett új álláshelyek száma 30,2 ezer volt augusztusban, ami júliushoz képest enyhe csökkenés, az előző évhez képest azonban 6,3 százalékos növekedés.

A nem támogatott új álláshelyek száma, az összes bejelentett álláshely 70,6 százaléka, vagyis 21,3 ezer volt augusztusban, ami az előző hónaphoz képest 1,4 százalékos, 2007-hez képest pedig 6,2 százalékos emelkedés. A támogatott álláshelyek száma ezzel szemben csökkent júliushoz képest.

A be nem töltött és a bejelentett új álláshelyek száma összesen 57,8 ezer volt augusztusban, amelyből 27 ezer maradt betöltetlen. A legtöbb, nem támogatott betöltetlen álláshely a gyártósori összeszerelő és egyéb segédmunkás szakmákban jelentkezett augusztusban.

Pirisi Károly tájékoztatása szerint júniusban 7,9 százalékkal nőtt az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökben résztvevők száma, amely így 22,8 százalékos éves növekedéssel elérte a 84,1 ezret. A növekedésben szerepet játszik, hogy egyre többen vesznek részt az Európai Unió társfinanszírozásával működtetett, hátrányos helyzetűek foglalkoztatását támogató TÁMOP programokban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!