2p

Az utalványforgalmazással is foglalkozó Sodexho Pass Hungária Kft. által készített felmérés szerint a megkérdezett cégek 12 százalékánál működik a választható béren kívüli juttatás (cafeteria) rendszere - mondta Bessenyey Bálint, a társaság ügyvezető igazgatója.

A francia társaság az idén márciusban, második alkalommal végzett felmérése során 521 Sodexho Passt használó céget és 524 nem Sodexho ügyfelet kérdezett meg. A felmérés szerint tavalyhoz képest három százalékponttal nőtt a cafeteria rendszert alkalmazó vállalatok száma. A cégek öt százaléka tervezi bevezetni a rendszert - mondta az ügyvezető igazgató.

Azok a cégek, amelyek élnek a választható béren kívüli juttatás lehetőségével, a költséghatékonyságot, a motiváló hatást, a munkaerő-elégedettség növelését, a rendszer rugalmasságát, személyre szabottságát jelölték meg okként. Azon cégek, amelyek nem használják a cafeteria rendszert, forráshiányra, kis cégméretre, kevés alkalmazottra hivatkoztak.

A felmérés szerint a cégek átlagosan 180 ezer forint keretet adnak munkavállalóiknak évente választható béren kívüli juttatásként. Ez 63 százalékos növekedés 2006-hoz képest, amikor az átlag 110 ezer forint volt.

A várakozások szerint a melegétel-utalvány forgalma a tavalyi tízmilliárd forint után, az idén 40 százalékkal emelkedik és eléri a 14 milliárd forintot. A vállalat forgalomnövekedésének másik összetevője az ajándékutalványok forgalmának várható 60 százalékos emelkedése a tavalyi hárommilliárd forintról ötmilliárdra.

Bessenyey Bálint a növekedést egyebek mellett az új belépőkkel, az adómentesen adható összeg növekedésével, a cafeteria rendszer elterjedésével, a beváltóhálózat bővülésével, az étkezési szokások változásával magyarázta.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!