2p

Tavaly az előző évhez képest Magyarországon a sörelőállítók termelése 5,6 százalékkal emelkedett - mondta Sivó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (Sörszövetség) elnöke kedden Budapesten az MTI-nek.

A szakember közölte: a magyar söripar összességében mintegy 7,15 millió hektoliter sört értékesített 2006-ban. A söripar múlt évi árbevétele elérte a 140-150 milliárd forintot Sivó Imre becslése szerint.

A söriparnak nehéz gazdasági körülmények között kellett boldogulnia, mivel a gyártók által felhasznált anyagok és az energia ára számottevően emelkedett, sőt növekedett összességében 27 százalékkal a jövedéki adó mértéke is. Ez jelenleg egy liter sörre számítva 30 forint átlagosan.

A sörgyárak a múlt évben a költségvetésbe 63 milliárd forint adót fizettek, ami 18 százalékkal több volt az előző évinél. Az adó legnagyobb hányada, 35 milliárd forint jövedéki adó volt.

A Sörszövetség elnöke szerint az idei kilátások eddig kedvezőek, mivel a várakozások - azaz hogy a megszorító intézkedések hatására visszaesik a sörfogyasztás - ellenére a negatív tendencia nem következett be. A fogyasztás strukturális átrendeződése ugyanakkor már tapasztalható, a sörivók általában a kevésbé drága sört keresik, a minőségi termékek visszaszorulóban vannak a piacon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!