2p

A Román Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb jelentése szerint a tavalyi év során az e-kereskedelem újabb csúcsokat döntött Romániában.

Az elmúlt évre vonatkozó kimutatások szerint a világhálón keresztül lebonyolított, és a non-food termékekre irányuló vásárlások száma 61,7 százalékkal haladta meg a 2005-ös évben mért eredményeket. Az élelmiszer-jellegű árucikkek, a dohányáruk és az alkohol on-line értékesítése is megugrott egy év alatt, mégpedig 28,8 százalékkal. A románok természetesen nemcsak árut, hanem szolgáltatásokat is szívesebben vásároltak a világhálón 2006-ban: a növekmény ebben az esetben elérte a 12 százalékot - adja hírül a Romania Libera.

Összességében az e-kereskedelem segítségével a keleti szomszédaink által a tavalyi év során elköltött összeg megközelítette a 7 millió eurót, s ez 24,7 százalékkal haladta meg a 2005-ös év azonos mérőszámait.

Az on-line reklámok tavalyi romániai bevételei elérték az 5,5 millió eurót, s előrejelzések szerint ebben az évben meg fogják közelíteni a 35 millió lejt (10 millió eurót). A legbőkezűbb hirdetők a gépkocsi-kereskedők és az IT-termékek forgalmazói, de komoly piacot jelentenek a pénzintézetek reklámjai is - írja a témához kapcsolódva az Evenimentul Zilei.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!