2p

Készül a vállalkozói környezet dinamizálását elősegítő "Üzletre hangolva", program, amelynek koncepciójáról és a 2007. évi cselekvési tervéről március végén kormányhatározat születik - mondta Cservenyák Ildikó, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) üzleti környezet fejlesztése főosztályának vezetője.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "Üzletre hangolva" programjának célja a vállalkozások működési és tranzakciós költségeinek csökkentése, a jobb szabályozás, a kevesebb papírmunka, adminisztrációs teher, a pénzügyi és jogi kockázatok mérséklése révén.

Felmérések szerint Magyarországon az állami szabályozásból adódó vállalati adminisztratív terhek mértéke a GDP 4,5-6,7 százalékát teheti ki, míg ez az arány az EU 25 tagállamának átlagában 3,5 százalék. Az Európai Unió szándéka szerint 2012-re ezeket a költségeket 25 százalékkal csökkenteni kell.

Cservenyák Ildikó elmondta, hogy az "Üzletre hangolva" program révén a GKM évi legalább százmilliárd forint megtakarítást kíván elérni.

Közel négyszáz javaslat

A tárca kezdeményezésére közel négyszáz javaslat érkezett a vállalkozóktól, vállalkozói érdekképviseletektől az üzleti környezet javítására. A beérkezett javaslatokat értékelték, szűkítették és bekapcsolódva már létező munkacsoportok munkájába, illetve újak létrehozásával azt vizsgálják, milyen jogszabályi változtatások, intézkedések és fejlesztések szükségesek a program sikeres megvalósításához. Jelenleg mintegy 30-40 súlyponti javaslaton dolgoznak.

Cservenyák Ildikó ismertetése szerint a vállalkozói javaslatok jelentősebb része a cég- és adóadminisztráció egyszerűsítésére érkezett, sokan kérték a jogbiztonság erősítését, a szerződéses fegyelem javítását, a körbetartozások csökkentésére irányuló intézkedéseket, illetve a versenytisztaság erőteljesebb érvényesítését.

Cservenyák Ildikó elmondta: például a vállalkozásindítást szabályozó jogszabályban fontos szempont a cégbejegyzés idejének és költségének csökkentése. Az engedélyezési eljárások rendszerét is vizsgálják, és várható egy az adó- és illetékeljárásokat egyszerűsítő javaslatcsomag is. Jelentős eredményt lehetne elérni az e-közigazgatás szélesebb körű elterjesztésével, de ennek infrastrukturális hátterét meg kell erősíteni, amire várhatóan az Új Magyarország Fejlesztési Terv releváns operatív programjaiban források is rendelkezésre állnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!