2p

A vállalkozásbarát üzleti környezet kialakítását célozza meg az együttműködési megállapodás, amelyet hétfőn kötött az észak-magyarországi régió három megyei kereskedelmi és iparkamarája, valamint a térség közigazgatási hivatalának fogyasztóvédelmi felügyelősége Miskolcon.

Mind a vállalkozások, mind pedig a fogyasztók részéről igény, hogy a forgalmazott termékek és szolgáltatások jó minőségűek és megfelelő színvonalúak legyenek, ugyanakkor a gazdasági élet élénkítése, a munkanélküliség csökkentése is egyre sürgetőbb intézkedéseket igényel, ezért az összefogás - mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Fogalmazása szerint a borsodi, a hevesi és a nógrádi kamarák, valamint a régiós fogyasztóvédelmi felügyelősége közösen - a hétfőn aláírt együttműködési megállapodás szellemében - még hatékonyabban és eredményesebben tudják segíteni a térség vállalkozásainak piacra jutását. Ugyanakkor a piacvédelmi és versenypolitikai koncepció értelmében szorosan együttműködnek a fogyasztóvédelem területén is.

Az együttműködés kiterjed az oktatásra és képzésre is. Bihall Tamás hangsúlyozta, hogy mind a három kamara és a fogyasztóvédelmi hatóság is hitet tett a szürke és feketegazdaság ellen.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!