2p

Éjfélkor jár le a 2007-ben vásárolt éves autópálya-matricák érvényességi ideje - hívja fel a figyelmet az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) csütörtöki közleményében.

A magyarországi gyorsforgalmi úthálózat igénybevételéhez szükséges éves matricák érvényességi ideje - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - 13 hónap. A 2007-ben vásárolt éves jogosultságok tehát 2007. január 1-jétől 2008. január 31-éig, azaz csütörtök éjfélig érvényesek. Az érvényességi időszak egy hónapos meghosszabbítása azt a célt szolgálja, hogy az úthasználóknak elegendő idejük legyen az új matricák megvásárlására.

Az ÁAK emlékeztet arra, hogy a közlekedési tárca 2008. január 1-jei hatállyal megszüntette a papír alapú matricás rendszert. Az új e-matricás rendszerben az úthasználati jogosultságot továbbra is a megszokott módon lehet megvásárolni, tehát az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, a szerződött viszonteladóknál, benzinkutaknál, valamint SMS-ben, interneten és telefonhívással.

A gépjármű vezetője a vásárlás után ellenőrző szelvényt, illetve nyugtázó üzenetet kap, amelyet az érvényesség utolsó napjától számított 1 évig kell megőrizni, mert a pótdíj megfizetésére vonatkozó igény 1 év alatt évül el. Az esetleges pótdíjfizetési felszólítások postázására az ÁAK Zrt-nek továbbra is 60 nap áll rendelkezésére.

A közlemény szerint a 2008-as e-matrica árak nem emelkedtek az előző évhez képest, sőt, a D4-es kategóriában 21 ezer forinttal csökkentették az árat. Az idén a D1-es matrica 37 200 forint, a D2-es 106 500 forint, a D3-as 159 ezer forintba, a D4-es pedig 198 ezer forintba kerül. A 2008-as éves e-matricák tehát 2009. január 31-ig érvényesek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!