2p

A moszkvai tőzsdét üzemeltető orosz RTS csoport igazgatói tanácsa felértékelteti a vállalkozást az amerikai Morgan Stanley amerikai befektetési bankkal, amiből arra lehet következtetni, hogy el akarják adni, értesült az orosz Kommerszant üzleti lap.

Az RTS ugyanakkor cáfolta a közelgő értékesítésről szóló hírt, hivatalos nyilatkozata szerint "az elmúlt másfél évben" a kérdéssel az igazgató tanács nem foglalkozott.

A Kommerszant is úgy tudja, hogy bár voltak a tőzsdevállalatnak az utóbbi időben tárgyalásai a Morgan Stanley-vel, de semmiféle döntés nem született. Személyi változásokra azonban sor került az RTS vezetőségében és ez az eladás szempontjából fontos pénzügyi vezérigazgató posztját érintette.

A lap emlékeztet arra, hogy nemrég a Deutsche Börse vezető német tőzsdeüzemeltető társaság irodát nyitott Moszkvában és az amerikai Nasdaq piac és az OMX skandináv tőzsdeüzemeltető csoport is iroda létrehozását fontolgatja. Piaci vélemények szerint lenne értelme egy külföldi tőzsdevállalat jelentkezésének a moszkvai tőzsdecégért, amely Oroszországban a legnagyobb és tavaly adózott eredménye 20 millió dollár volt. Piaci értékét most 320 millió dollár körülire becsülik.

Az RTS új instrumentum bevezetésére is készül: határidős kontraktust nyitna rubelben jegyzett orosz kormánykötvényekre.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!