2p

A cseh kormány hétfőn jóváhagyta azokat a feltételeket, amelyek alapján az állam eladhatja a Cseh Légitársaságot (CSA) - jelentette be Mirek Topolánek kormányfő.

A döntés gyakorlatilag a CSA privatizációjának a beindítását jelenti. Az új tulajdonos a privatizáció alapján megszerezheti az eddig állami tulajdonban lévő CSA 92 százalékos részvénycsomagját. A pályázat eredményét szeptember végén hozzák nyilvánosságra.

A pénzügyi tárca által kidolgozott dokumentum alapján a pályázat kétfordulós lesz. Az első fordulóban a pályázóknak meg kell felelniük a megszabott gazdasági és műszaki feltételeknek, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai követelményeknek.  A kormány fenntartja magának a jogot, hogy saját maga döntse el, ki jut a második fordulóba.

A CSA iránt érdeklődő cégeknek biztosítékot kell szolgáltatniuk arra vonatkozóan, hogy a CSA legfőbb vállalkozási területe továbbra is a légi személyszállítás marad, s a CSA bázisa prágai Ruzyne repülőtér lesz. A harmadik kiemelt feltétel, hogy a CSA megtartja a cseh nemzeti légi szállító státusát. A második fordulóban a döntő kritérium a felajánlott ár lesz.

A pályázat győzteséről a pénzügyi tárca javaslata alapján azután a kormány hozza meg a végső döntést. A kormány arra számít, hogy a CSA privatizációja mintegy öt milliárd koronát hozhat az államkasszának. Az árat illető szakértői-piaci becslések eltérőek. A becslések általában 3,5 milliárd koronától öt milliárd koronáig terjednek. Ivan Kocárník, volt pénzügyminiszter, a CSA igazgatói tanácsának elnöke az Ekonom című gazdasági hetilapnak nyilatkozva viszont azt mondta: személyesen úgy véli, hogy a kormány által várt ár kétszerese, azaz mintegy 10 milliárd korona lenne a reális ár.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!