1p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

November 20-tól december 7-ig licitálhatnak az érdeklődők a Buda-Cash cégautóira az Elektronikus Értékesítési Rendszerben; a felszámoló 13 kocsit bocsátott árverésre összesen 34,7 millió forint kikiáltási áron - írta a Világgazdaság pénteken, megjegyezve, hogy az árverésen beszedhető pénz csak kis töredékét fedezi a brókercégnél felmerülő hitelezői igényeknek.

A jegybank által korábban publikált adatok szerint összesen 94 milliárd forintnyi hiányt állapítottak meg a brókercégnél, ebből 62 milliárd forint a DRB-bankcsoport pénze volt. A DRB-s ügyfelek nagyobbik részét azóta kártalanította az Országos Betétbiztosítási Alap, az eltűnt értékpapírok után pedig a Befektető-védelmi Alap (Beva) fizethet az ügyfeleknek, amely 17,63 milliárd forintot különített el erre a célra.

Azok a befektetők, akiknek a kártalanítási limiten túl is eltűntek értékpapírjaik, az intézményi és más, a kártalanításból kieső ügyfelek és maguk a kártalanítási alapok viszont csak a felszámolással értékesített vagyontárgyakból remélhetik, hogy megtérül valami a követelésükből - írta a Világgazdaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!