A lap ezért a sztrájkjog gyakorlatának korlátozását követelő kezdeményezések értelmezésre kérte Zlinszky János nyugalmazott egyetemi tanárt, volt alkotmánybírót.
A szakember a lapnak nyilatkozva elmondta, a probléma nem alkotmányos, hiszen az alaptörvény egyértelműen kimondja: "A munkavállalók érdekeit a szakszervezetek képviselik, és megilleti őket a jog, hogy sztrájkot is szervezzenek."
A sztrájkjogról rendelkező 1989. évi VII. törvény viszont azért is meghaladott - mondta a professzor -, mert például olyan megfogalmazásokat tartalmaz, hogy a sztrájk részleteit illetően a sztrájkolóknak és a munkáltatónak "együtt kell működniük". Azt azonban nem tisztázza, mit ért együttműködésen, s így túlságosan tág értelmezési lehetőséget ad.
Zlinszky János kiemelte, hogy a fő kérdés a közfeladatokat ellátó munkavállalók jogállása. Emlékeztetett arra, hogy a sztrájkjog eredetileg a 19. században, a tiszta piaci viszonyok között született. Olyan helyzetre konstruálták meg, amikor a munkáltató kizárólag a profitért dolgoztat, a munkavállaló pedig igyekszik a szerinte méltányos bért kikényszeríteni - mutatott rá a professzor.
Azt azonban már száz éve is tudták, hogy a sztrájkjog nem érvényesülhet ott, ahol nem a magántőkét szolgálják, hanem közérdekű szolgáltatást végeznek - tette hozzá.
A háború előtt az ilyen munkavállalók közalkalmazottnak minősültek, akiktől megvonták a sztrájkjogot, és jellemzően alacsonyabb volt a bérük, mint a versenyszférában, cserébe viszont az állam szavatolta az életpálya kiszámíthatóságát, a munkahely biztonságát.
Közalkalmazottak voltak a rendőrök, a katonák, a postások, a vasutasok, az orvosok, az állami tisztviselők, ők nem helyezkedhettek szembe a közérdekkel, nem "zsarolhatták" sztrájkjukkal az egész társadalmat, ellenben védettséget élveztek - olvasható a Magyar Hírlap cikkében.
