2p

A hagyományos papíralapú étkezési utalványok helyett elektronikus kártyákra épülő rendszert vezet be a piacon a Pannon Tikett Kft. A korszerűbb, kártyaalapú elektronikus megoldás jövőre válthatja fel a jelenlegi rendszert, amellyel a munkaadók és az elfogadóhelyek költségei is csökkenthetők. A cég komoly piaci részesedés megszerzését reméli a 1,1 milliárd forintos beruházástól.

Kártyaalapú elektronikus étkezési utalványok bevezetését tervezi a Pannon Tikett Kft. Ma az aktív munkavállalóknak több mint 60 százaléka, csaknem 2,5 millió ember kap étkezési hozzájárulást, egyelőre papírutalványon; a piac forgalma az idén várhatóan eléri a 120-160 milliárd forintot. Az elektronikus kártya szinte teljesen megszünteti a munkaadó és az elfogadóhely adminisztrációs terheit - mondta a vállalat ügyvezető igazgatója. Stefanov Emil szerint az új megoldással jelentősen elősegíthető az utalványok törvényben előírt, cél szerinti felhasználása, és nagymértékben csökkenthetők a hamisítás okozta anyagi károk is.

A Pannon Tikett 2008. január elsejétől vezetné be az elektronikus utalványrendszert, jelenleg a tesztelések zajlanak. Stefanov úgy látja, hogy az új termék sikere elsősorban a széleskörű elfogadóhely-hálózattól függ, ennek kiépítése is folyamatban van. Az ügyvezető abban bízik, hogy jövőre 10-15 százalékos piaci részesedést érnek el a teljes hazai utalványpiacon. A cég a következő két évben 1,1 milliárd forintot szán az új rendszer fejlesztésére és kiépítésére, s terveik szerint a beruházás öt éven belül térül meg.

A jelenleg start up fázisban lévő Pannon Tikett 2006 februárjában alakult, 90 százalékban egy magyar beruházási cég, a Garage Kft. és 10 százalékban a menedzsment tulajdonában van. A hazai utalványpiac forgalmának 65-70 százalékát ma három univerzális utalvány-kibocsátó cég, az Accor Services, a Sodexho és a Chéque Déjeuner bonyolítja, míg 30-35 százalék az áruházláncok saját utalvány-kibocsátásából származik.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!