Arun Sarin szerint a piac és a Vodafone fejlődését is mutatja, hogy míg az első százmillió ügyfél megszerzése 15 év tevékenységének az eredménye volt, addig ezt követően csupán öt év kellett a 200 milliós határ eléréséhez. A növekedés egyértelműen a fejlődő piacoknak köszönhető, a kelet-európai, ázsiai és közel-keleti piacokon 14,4 százalékkal nőtt egy év alatt a társaság előfizetői tábora. Eközben Nyugat-Európában már az előfizetői bázis szűkülését is jó eredménynek kiáltották ki, igaz a cég eladta a belga Proximusban és a svájci Swisscomban meglévő részesedését.
Elérte a Vodafone a 200 milliós álomhatárt
A világ legnagyobb mobilszolgáltató-csoportja, a Vodafone immár 200 millió előfizetővel büszkélkedhet, tette közzé szerdán a társaság. A menedzsment szerint örvendetes, hogy a 3G-s szolgáltatásokat igénybe vevők tábora is dinamikusan növekszik.