2p

A Hewlett Packard tegnap jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat az Eletronic Data Systems Corporation felvásárlásáról, ezzel nőhetne a verseny a világ két vezető számítástechnikai cége, a HP és az IBM között. A hírek szerint 12-13 milliárd dollár lehet a kiszemelt vállalat ára - számol be róla a Bloomberg.

Az EDS jelenleg a második legnagyobb számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtó cég, melyet csak az IBM előz meg ebben a kategóriában. A HP azért vette tervbe a cég felvásárlását, mert így fel tudná venni a versenyt az IBM-mel, ráadásul az EDS problémái miatt most viszonylag olcsón juthatna hozzá a vállalathoz.

Ha megvalósul a felvásárlás, akkor az lesz a HP legnagyobb értékű akvizíciója a Compaq 18,9 milliárd dollárosa megvétele óta. Az EDS-t 1962-ben alapították mindössze ezer dollárból, a cég jelenleg azért van bajban, mert csökkent a növekedése, ezért már elbocsátásokra is szükség volt.

A kiszivárgott 12-13 milliárdos lehetséges felvásárlási ár 37 százalékos prémiumot tartalmaz az EDS részvényárfolyamához képest. A Hewlett packard árfolyama 4,7 százalékkal esett vissza miutána  Wall Street Journal elősz6ör számolt be a készülő egyesülésről.

"Ha létrejön az üzlet, akkor a Hewlett Packard olyan üzleteket nyithat, melyek egyben kínálnak számítástechnikai szolgáltatásokat, szoftvereket és hardwereket. Ez hasonló lenne, mint az IBM jelenlegi struktúrája" - nyilatkozta egy elemző a Bloombergnek. Ő ugyanakkor egyelőre azt javasolja a részvényeseknek, hogy még ne adják el papírjaikat.

A piaci szereplők egy része szerint a HP újabb felvásárlási törekvése negatív visszhangot válthat ki, mivel az EDS évek óta gyenge eredményeket produkál.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!