<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén - nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2022 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Hiába kapott a közelmúltban jelentős állami segítségre ígéretet az Aspöck Hungária Kft., a kialakult piaci viszonyok miatt egy évvel később tervezi megvalósítani beruházását az autóipari beszállító.

Az Aspöck Hungária Kft. visszamondja a munkaügyi minisztérium támogatását a megrendelések csökkenése miatt, és egy évvel később építi meg tervezett bonyhádi üzemét - közölte a cég ügyvezető igazgatója.

Moldován István elmondta: a cél a beruházás átütemezése, amelyről így legkorábban 2010-ben lehet szó róla. Az osztrák Aspöck Holding GmbH magyar cége a tervek szerint a jövő évben egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített volna fel Bonyhádon.

A cégvezető az okokról azt mondta: jelentősen megcsappant a kereslet a vontató járművek iránt, amelyekhez kábelkötegekkel szerelt lámpatesteket gyártanak Bonyhádon. A kft. száz százalékban a vezető kamiongyártóknak dolgozó osztrák anyacégnek adja el termékeit.

Moldován István hozzátette: a vállalat kénytelen volt visszamondani a munkaügyi minisztériumtól elnyert 160 millió forintos támogatást, amelynek fejében 134 dolgozót foglalkoztattak volna a meglévő létszám mellett, munkát adva összesen kétszázötven embernek. Jelenleg ötvenöten dolgoznak az Aspöck Hungáriánál, és várhatóan a télen egy hónapra leáll a termelés. Az átütemezés miatt új megállapodást kell kötni az önkormányzattal, amely olcsóbban adta a telket a beruházáshoz.

Varga Szilárd, Bonyhád alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a kft. a szokásos 1200 forintos ár helyett négyzetméterenként 250 forintért jutott a három hektárhoz azzal a feltétellel, hogy 2009-ben 250 embert foglalkoztat. Az önkormányzat azonban nem akarja visszavásárolni az ingatlant, a város képviselői elfogadták, hogy a társaság egy évvel később teljesíti vállalását - tette hozzá az alpolgármester.

MTI/Menedzsment Fórum

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.