1p

A cseh állam eladja 91,5 százalékos részét a CSA légitársaságban, a versenypályázat győztesét augusztusban hirdetik ki - közölte honlapján a cseh pénzügyminisztérium.

Az érdeklődők július 7-ig adhatják be pályázataikat, amelyek elbírálásánál hatvan százalékban az ár, negyven százalékban a működtetésre vonatkozó elképzelések számítanak.

Eddig több befektető is érdeklődött a CSA iránt, köztük az amerikai Odien Group befektetési csoport, amely a cseh Cedok utazási irodát is birtokolja, valamint a légicég egyes légipartnerei a Sky Teamben, így az Air France-KLM, a China Southern Airlines és az orosz Aeroflot.

Szakértők szerint a privatizáció legalább ötmilliárd koronát (200,18 millió euró) hoz az államkasszába.

A cég tavaly 111 millió koronás adózott eredményt ért el, két veszteséges korábbi év után. Az utasszám tavaly 2,7 százalékkal 5,6 millióra nőtt 2006-hoz képest. Az idei évre 391 millió koronás eredménnyel számol a légitársaság. A CSA 43 ország 108 városába repül.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!