A saját tőkéből, hitelből és pályázati forrásokból megvalósult beruházástól a költségek csökkenését és a szolgáltatás színvonalának javulását várja a Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye déli részén több mint 3.000 partnerét ellátó vállalkozás - mondta Kis Attila, a cég ügyvezetője a beruházás ünnepélyes avatásán.
A cég új központjában - , amelynek telephelye most Szeged belvárosában található - 4.000 négyzetméteres hűtött raktárt, 24 ezer négyzetméteres magasraktárt, 500 négyzetméteres kiszolgáló épületet, valamint a második szinten 5.000 négyzetméternyi irodát és szociális blokkot alakítottak ki - közölte az ügyvezető.
Az 1995-ben alapított, magyar tulajdonban álló szegedi székhelyű Hansa-Kontakt Kft. 2008. évi forgalma 21,3 milliárd forint volt, idén a tervek szerint a forgalom eléri a 24 milliárd forintot. A vállalkozás most 240 alkalmazottat foglalkoztat, ami az új logisztikai központ megnyitásával fokozatosan további 150 fővel bővül - ismertette Kis Attila.
A vállalkozás által kiszolgált üzletek bruttó forgalma 2008-ban 69 milliárd forint volt - közölte az ügyvezető.
Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. vezetője elmondta: a Hansa-Kontakt Kft. a CBA franchise-rendszerén belül a legjobban irányított egység, kitűnő csapattal, kimagasló szakmai felkészültséggel.
Botka László (MSZP) polgármester elmondta: az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontjánál található 45 hektáros Szeged Ipari Logisztikai Központ első, 10 hektáros üteme 2006-ban készült el.
Az önkormányzat abban bízva kezdett bele a logisztikai, ipari célú terület fejlesztésébe, hogy Szeged a szomszédos országok uniós csatlakozásával és kiépülő közlekedési infrastruktúrájával kereskedelmi, szolgáltató központ szerepét töltheti be a régióban - közölte a polgármester.
MTI/Menedzsment Fórum