A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) tájékoztatása szerint a Közép-magyarországi operatív programokon jelentősebb összeget elnyert pályázók számíthatnak ellenőrzésre. A szabályok szerint ugyanis az 50 millió forintnál nagyobb támogatás esetén a közreműködő szervezet a projektet legalább egyszer a helyszínen ellenőrzi, míg a 250 millió forintnál nagyobb támogatás esetén a közreműködő szervezet a projektet évente legalább egyszer, továbbá a megvalósítás zárásakor a helyszínen ellenőrzi, áll a Világgazdaság beszámolójában.
Az uniós és a hazai előírások szerint a támogatás helyes felhasználása érdekében gyakorlatilag a projekt bármelyik szakaszában sor kerülhet ellenőrzésre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint helyszíni szemlét tarthatnak a döntést megelőzően, de később is, közbenső, utólagos vagy projektlezáró vizsgálat formájában.
A GOP és a KMOP pályázatait kezelő MAG Zrt. esetében általában elégedetten nyilatkoztak az ellenőrzések menetéről a pályázatíró és tanácsadó cégek, amelyeknek a képviselői rendszerint maguk is jelen vannak a helyszíni szemléken. Az ellenőrök rendkívül segítőkészek, felkészülten és alaposan végzik a munkájukat - nyilatkozott a Világgazdaságnak Fejes Katalin, az EU Pályázati Központ vezető tanácsadója. Ezt erősítette meg Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója, aki azonban megjegyezte: olykor nehézséget okoz, hogy nincs egységes módszertana a vizsgálatnak, alkalmanként eltérők az elvárások, írja a Világgazdaság.