2p

Meredeken csökkent a Hyundai nyeresége az idei első negyedévben, a dél-koreai autógyártó világpiaci részesedése azonban ennek ellenére növekedett.

Az autóeladásokat tekintve a világon az ötödik, hazájában pedig az első helyen álló Hyundai Motor csütörtöki jelentése szerint az adózás utáni nyereség 42,7 százalékkal 225 millió vonra (166,5 millió dollár) esett 2008 első negyedévéhez képest. A bevétel 26,4 százalékkal 6,03 milliárd vonra csökkent a tavalyi 8,20 milliárdról.

Mindkét adat jobb az elemzői várakozásoknál, elsősorban a dél-koreai deviza árfolyamának alakulása miatt. A von éves szinten több mint 30 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, a japán jenhez képest pedig csaknem 40 százalékot esett az első negyedévben, a dél-koreai gépkocsik árának versenyképessége így jelentősen javult a tengerentúli piacon.

A Hyundai autóiból és a céghez tartozó Kia Motors Corp. modelljeiből világszerte összesen 621 ezer 718 darab kelt el az év első három hónapjában. Ez 13,3 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévben elért eredményhez képest, a visszaesés azonban mérsékeltebb a versenytársakénál, a Hyundai világpiaci részesedése így 4,7 százalékra növekedett az egy évvel korábbi 4 százalékról.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!