3p

Másfél évig bitorolta a Mahart Passnave Kft. 51 százalékos üzletrészét a Masped Zrt. - legalábbis a Fővárosi Ítélőtábla szerint. Döntésében a személyhajózási cég többségi tulajdoni hányadát az Európa Rendezvény Iroda és a Conflex cégének, az MM Üzemviteli Kft.-nek ítélte. Lehetséges azonban, hogy a pereskedés folytatódik, számol be a Népszabadság.

Kormányost válthat a Mahart Passnave Kft, melyet korábbi tulajdonosa, a Mahart Rt. először 2004 végén próbált túladni értékesíteni. A személyhajózási vállalkozás 51 százalékát kitevő 187 millió forint névértékű részesedésre akkor csak - a cégben 33 százalék tulajdoni hányaddal rendelkező - Masped Rt. konzorciuma adott ajánlatot. Az Európa Rendezvény Iroda (ERI) Kft.-vel közösen felkínált 550 millió forint viszont nem volt elég. Ezért a tendert eredménytelennek nyilvánították, olvasható a Népszabadságban.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. nem húzta az időt: irányításával a Mahart már 2005-ben újra nekifutott a Passnave eladásának. Akkor 600 millió forintos ajánlatával elvben az Európa-hajósok és a Conflex cége, az időközben - a dolgozók és menedzsment részesedésének megszerzésével - 16 százaléknyi tulajdoni hányadot szerző MM Üzemviteli (MMÜ) Kft. szerezte meg a többségi részesedést. A Masped azonban érvényesíteni kívánta a tulajdonosként meglévő elővásárlási jogát, így korábbi szövetségese nem állhatott a kormányhoz. Ehelyett maradt a pereskedés.

A Passnave Kft. többségi üzletrészéért 2005 vége óta folyó csatározásoknak a Fővárosi Ítélőtábla napokban megszületetett határozatával elvben véget vetett. Kimondta ugyanis, hogy a személyhajózási cég 51 százaléka az MMÜ Kft.-t illeti meg. A döntésnek éppen ideje is volt, mert a személyhajózást magukénak akaró, partnerekből ellenfelekké vált befektetők jogvitájuk közben akár be is költözhettek volna a bíróságra. A jogerősnek számító ítélet megszületéséhez legalábbis négy eljárásra és számos tárgyalásra volt szükség.

Ezzel együtt, ha a Masped végül mégsem tud visszavágni az európásoknak, a Passnave irányításában patthelyzet alakulhat ki. A cég sorsát meghatározó többségi döntésekhez ugyanis az MMÜ 67 százalékos részesdése nem lesz elég. Ha viszont a Masped mégis bírósághoz fordul, a pereskedés folytatódhat. Az eddigiekhez képest legfeljebb annyi változással, hogy felülvizsgálati kérelmének elbírálása, és az esetleges jogi adok-kapok idejére az új tulajdonosokat bejegyzik, írja a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!