2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Borisz Abramovics útjára indította az első orosz fapados légitársaságot, miután hétfőn délután felszállt az első orosz diszkont járat - közölte Borisz Abramovics, a SkyExpress egyik főtulajdonosa.

A SkyExpress légitársaság gépe a moszkvai (Vnukovo) repülőtérről Szocsiba szállított utasokat. A cég tervei szerint 2008-ban 3,5 millió, öt év múlva pedig 7 millió utast szállít majd járatain.

A SkyExpress ötszáz rubeles, vagyis mintegy 3600 forintos áron kínált jegyei várhatóan alaposan átalakítják az óriási fejlődés előtt álló orosz piacot. Jelenleg ennek az árnak a háromszorosáért kínálják az orosz légitársaságok a belföldi utakat.

A diszkont társaság gépei először Moszkva és Szocsi között közlekednek. Ám február közepétől Rostov-Ná-Donu-ba és Murmanszkba, a későbbiekben pedig Szentpétervárra és Krasznodárba is szállít majd utasokat a SkyExpress. A moszkvai bázissal működő légitársaság két Boeing 737-essel indult el. A flotta azonban a tervek szerint még az idén 18 tagúra bővül.

Amennyiben az AirBridge vásárolja meg a Malévot, a flotta karbantartása is átkerülhet a magyar nemzeti légitársaság ferihegyi műszaki bázisára - jelzi a közlemény.

Mint arról korábban az Mfor is beszámolt, az ÁPV Zrt. múlt csütörtökön döntött arról, hogy a Malév magánosítását szolgáló pályázat záró tárgyalási szakaszába egyedüli tárgyalófélként az AirBridge Zrt.-t hívja meg. A pályázó cég fő részvényese Borisz Abramovics, az AiRUnion szövetség elnöke.

Az AiRUnion szövetség öt légitársaságot foglal magába: a KrasAir Airlinest, a Domodedovo Airlinest, a Samara Airlinest, az Omskavia Airlinest és a Sibaviatrans Airlinest. A szövetség négy regionális központtal rendelkezik. Ezek: Moszkva (Domodedovo), Szamara, Krasznojarszk és Omszk. Az AiRUnion flottája több mint száz repülőgépből áll.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!