2p

A magyar nemzeti légitársaságnál ma már túlnyomórészt elektronikus jegyet vásárolnak az utasok. Az utazási irodák, melyek a cég értékesítésének 80 százalékát végzik szerte a világon, a Malév-jegyek háromnegyedét e-ticketként adják el.

Ez az arány a magyarországi értékesítésre nézve még nagyobb, több mint 85 százalékos. Az IATA 2008. május 31-én végleg megszünteti a papírjegyek kiállítását, a szövetség tegnap előtt adta le az utolsó papírjegyrendelését.

Már 47 célállomásra utazhatnak e-jeggyel a Malév utasai. A légitársaság tengeren túli és nyugat-európai útvonalain már teljes a lefedettség, a többi régióban pedig féléven belül éri el a 100 százalékot. A teljes lefedettséghez ugyanakkor nemcsak a légitársaságnak kell biztosítania a feltételeket, hiszen ugyanolyan fontos, hogy az egyes repülőterek is képesek legyenek a jegyek kezelésére - áll a Malév sajtóközleményében.

A papírjegyek aránya leginkább Törökországban szorult vissza, ahol az eladott jegyek 95 százalékát e-ticketként kérik az utasok. A legtöbb maléves e-jegyet természetesen Magyarországon értékesítik, a második ebből a szempontból Németország, a harmadik pedig Izrael.

A magyar nemzeti légitársaság az új szolgáltatását az IATA ez irányú ajánlásával összhangban vezette be 2005-ben. Az IATA ajánlásában teljes mértékben az elektronikus jegy használatát írja elő 2008. május 31-étől kezdődően. A világszervezet hétfőn kiadott közleményében jelentette be, hogy leadta az utolsó papír repülőjegy-rendelését hét repülőjegynyomásra specializálódott nyomdának, melyek mintegy 16,5 millió jegyet fognak elkészíteni a világszerte mintegy 60 ezer akkreditált IATA utazási iroda igényeinek kielégítse.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!