2p

A világ autóipara a szélesebb körű gazdasági válság, a fogyasztói óvatosság és a megnehezült hitelfinanszírozás első és eddig legnagyobb áldozata, erről tanúskodtak pénteken a japán Honda friss adatai.

A második számú japán autógyártó adózott eredménye az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedében 20,24 milliárd jen volt. Ez ugyan kissé meghaladta az elemzői előrejelzések 19,75 milliárd jenes átlagát, azonban mindössze tizede volt az egy évvel korábbi 200 milliárd jennek.

A helyzet gyorsan rosszabbodott az év során: a tavalyi első kilenc hónapban a Honda adózott eredménye 323,17 milliárd jen volt, 43,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 574,61 milliárdnál. A bevétel 8,23 billió jenre apadt 8,95 billióhoz képest, közölték a Hondánál pénteken.

Emiatt a csoport csökkentette előrejelzéseit a márciussal végződő pénzügyi éve egészére. Világszerte 3,93 millió jármű értékesítésére számít, az eddig jósolt 4,02 millió helyett. Számításba véve a mostani negyedévben már várható és a korábban elképzeltnél nagyobb veszteségét, egész évi adózott eredményét 80 milliárd jenre várja az eddig is igen szerényen jósolt 185 milliárd helyett. Üzemi eredményét 140 milliárd jenre teszi az eddig várt 180 milliárd helyett, messze-messze elmaradva az előző évi, 953 milliárd jenes, rekord méretű üzemi eredménytől. Bevételét 10,1 billió jenre várjam az eddig valószínűsített 10,4 billió helyett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!