2008. május 13. 08:49

Első fokon elutasította az OMV keresetét a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. ellen a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma keddi tárgyalásán.

Az osztrák olajipari cég 2007. december 3-án indított pert a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. ellen azért, mert szerinte a magyar cég alapszabálya három ponton is ellentétes a magyar joggal: a Magyar Állam által tulajdonolt B részvény ("aranyrészvény") fenntartása, ami vétójogot biztosít a Magyar Államnak a Mol alapszabályában szereplő 10 százalékos szavazati korlát eltörlése vonatkozásában; a 10 százalékos szavazati korlát diszkriminatív jellege, tekintettel arra, hogy az nem alkalmazandó a Magyar Államra; illetve azon alapszabályi korlátozás, amely szerint egyszerre csak korlátozott számú igazgatósági tag hívható vissza.

A szóban kihirdetett bírói döntés lényege, hogy az első két pont esetében a perbeli, 2007. évi közgyűlésen nem született olyan módosítás, amit a felperes által hivatkozott jogszabályok alapján vizsgálni lehetne.

Az igazgatósági tagok esetében már nem ez a helyzet, ám ebben az esetben a felperes nem a megfelelő, a Polgári Törvénykönyvre hivatkozott, hanem például a gazdasági társaságokról szóló jogszabályra.

A bíróság arra is kötelezte a felperest, hogy bruttó 50 ezer forint perköltséget fizessen meg az alperesnek. Az első fokú ítélet írásban történő kézhez vételét követően 15 nap áll a felek rendelkezésére, hogy fellebbezzenek.

A perben az első tárgyalás február végén volt. Akkor a Mol, mint alperes képviselői, fenntartva korábbi álláspontjukat, a per megszüntetését kérték, mivel szerintük a két fél közötti vita nem tartozik a bíróságra, illetve nincs is jogvita. E tárgyaláson a felperes OMV képviselői elmondták, hogy fenntartják keresetüket, s érdemi ítéletet várnak. A keddi tárgyaláson lényegében ezt ismételték meg a felek.

MTI/Menedzsment Fórum

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.