A piac elfogadóképességét is figyelembe véve az elmúlt évhez képest általában 15 százalékos emelést javasolnak érvényesíteni - tudta meg a lap Peredi Pétertől, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) főtitkárától.
Ezt indokolja egyebek között a 2007-ben várható infláció, az üzemanyagárak hektikus változása, a 2006. év átlagos vesztesége, az utóbbi négy-öt évben szükséges és indokolt mértékű fuvardíjemelés elmaradása, valamint a kvalifikált gépkocsivezetők megtartásához szükséges növekvő bérigények.
Az ésszerű fejlődéshez, a versenyképességhez is jelentős díjemelésre volna szükség. A szakember a szakmai inflációnak nevezett 15 százalékos növelésre azonban kis esélyt lát, annak ellenére, hogy - tagjaik jelzései szerint - általában most van munka a fuvarozók számára.
Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára az idén tíz százalékos tarifanövekedést tart kívánatosnak. Bár az üzemanyagárak alakulása bizonytalan, ám figyelembe véve a szakmát érintő államháztartási elvonásokat, a nehéz teherjárművek díjfizetésének kiterjesztését áprilistól a tranzitutakra, valamint a javítási költségek drágulását is, indokolt lenne az említett drágítás. Erre azonban ő sem lát esélyt.
Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára 15-20 százalékos fuvardíjemelést tartana szükségesnek az idén. Ezt teszi indokolttá egyebek között a tavaly szeptemberi megszorító csomag, az autópályadíjak 2007. évi növekedése, valamint, hogy áprilistól várhatóan a nehéz tehergépjárműveknek a tranzitutakon is fizetniük kell. A szükségesnek nevezett drágítás elérésére azonban - az előző évekhez hasonlóan - ezúttal sem lát lehetőséget.