Leánycég Algériában is
Ami a 2007-es beruházási terveket illeti, a Stadler leányvállalat alapítását tervezi Algériában, amelynek feladata az algériai vasúti flotta szervizelésének és karbantartásának ellátása lesz.
Mint ismert, a csoport ez év májusában adta át a MÁV-nak az eddig leszállított FLIRT motorvonatok karbantartását végző pusztaszabolcsi üzemét, illetve Lengyelországban szeptemberben felavatja a siedlcei egységet is. Az említett helyszíneken a társaság eddig 22 millió svájci frank összértékben végzett el beruházásokat, tudatta lapunkkal közleményben a Stadler.
Vonatgyár: hamarosan döntenek
A kommüniké szerint a csoport tervei között szerepel magyarországi jelenlétének további növelése is. A társaság már tavaly bejelentette, hogy mintegy ötszáz munkahelyet teremtő vonatgyárat szeretne létrehozni hazánkban. A beruházásért a fő esélyesnek számító Székesfehérvár, valamint Szolnok fut versenyt.
Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezetője szerint a gyár létrehozásáról szóló bejelentésre azután kerülhet sor, hogy a MÁV hivatalosan is lehívja a további harminc FLIRT-re vonatkozó opcióját. (A vasúttársaság erről már döntött, a bejelentés a következő hetekben történhet meg.) Utóbbi típusból 2002-es debütálása óta eddig 333 szerelvényt értékesített a társaság.
Nőtt az árbevétel
A most nyilvánosságra hozott adatok szerint a csoport konszolidált árbevétele a 2005-ben elért 604 millió svájci frankról (90 milliárd forint) tavaly 787 millió svájci frankra (117 milliárd forint) emelkedett. A megnövekedett igények miatt a Stadler jelentősen bővítette kapacitását, amelynek következtében a foglalkoztatottak száma megközelítőleg negyven százalékkal, 1430 főről 1990 főre nőtt.
A csoport az idei évre 800 millió svájci frank (119 milliárd forint) értékű megrendelés mellett 1,05 milliárd svájci frank (156 milliárd forint) árbevétellel számol, a foglalkoztatottak létszáma pedig elérheti a 2350 főt.
Menedzsment Fórum
Emeletes vonatokat gyártana a Stadler
A svájci Stadler idén stratégiai célként a nehéz elővárosi gyorsvasút piacára való belépést tűzte ki, amelynek érdekében már elkezdte egy új, emeletes motorvonat koncepciójának kidolgozását. A tavalyi évet harminc százalékos bevétel-növekedéssel záró társaság tervei között szerepel magyarországi jelenlétének további növelése is.