Húsz villamos hajtású és tíz dízel-elektromos motorvonat, valamint 15 motorvonati kocsi - ennyi jármű beszerzését határozta el ősszel a MÁV igazgatósága. A három közbeszerzési eljárás októberre ígért kiírása azonban késik. A MÁV járműprogramja azon akadhatott el, hogy hónapok óta tart a huzavona: az állami vasút tulajdonosi felügyelete a gazdasági tárcánál marad, vagy januárban átkerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-hez.
A tervkészítés a kényszerű várakozás idején sem állt le: a MÁV emeletes vonatok beszerzésének lehetőségét fontolgatja. Az egyelőre csak belső használatra készült javaslatok szerint a társaság öt nagy forgalmú vasútvonalán a szolgáltatási színvonal javításához kétszer 35, azaz összesen hetven emeletes szerelvényre lenne szükség. Az azonban még nem dőlt el, hogy a vasút a győri vonalon már kipróbálthoz hasonló emeletes vasúti kocsikból szerezze be a hetven vonatra valót, vagy eleve emeletes motorvonatokat vásároljon. Mindenesetre annyi bizonyos: ha a döntéshozók végül az utóbbi megoldást választanák, a MÁV első 35, emeletes motorvonatára mintegy 70 milliárd forintot költene. Ha pedig az opciós csomagot is lehívják, a teljes beszerzés értéke akár 140 milliárd forint is lehetne.
Először elvetették
Az emeletes szerelvények beszerzésének ötlete azért is érdekes, mert első nagy motorvonattenderén a MÁV feladatai teljesítéséhez nem találta megfelelőnek az ilyen kialakítású járműveket. A mellettük most felsorakoztatott érvek szerint mindenesetre az emeletes vonatok nagy előnye, hogy kevesebb kocsival is ugyanannyi utast szállíthatnak, mint a hagyományos - egyszintes - vonatok.
Ez a gyakorlatban azzal jár, hogy a fel- és leszálláshoz rövidebb peron is elég. Azaz a vasutasoknak rövidebb szakaszon kell letakarítaniuk a peronról a havat, ha emeletes vonat jön. Emellett az utasoknak is kevesebbet kell gyalogolniuk a vonat végétől az állomások, pályaudvari épületek kijáratáig.
Egyelőre nincs válasz arra: a MÁV végül megkapja-e, és ha igen, mikor a szabad jelzést újabb járművei beszerzéséhez. Ha azonban a kormányzat a 2010-es választások előtt az új vonatokkal akarja megmutatni a vasút átalakításában elért eredményeket, jó lesz sietni. Ha ugyanis a három, már ősszel tervbe vett közbeszerzési eljárás, illetve az emeletes vonatok beszerzése csak tavaszszal indul meg, valószínű, hogy az új szerelvények lekésik majd a csatlakozást - számol be a Népszabadság.