2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Sony Music Kft. megvásárolja a Showtime Kft. üzletrészének 51 százalékát - közölte a hivatal.

A világon számos érdekeltséggel rendelkező Sony csoport öt vállalkozással van jelen Magyarországon. Ezek közül az egyik a hangfelvételek piacán tevékenykedő, tehetséges művészek felfedezésével, szerződtetésével és menedzselésével foglalkozó, CD-lemezek felvételeit szervező, valamint zenét hanghordozón és digitális formátumban értékesítő Sony Music Kft.

Az 1994-ben alapított Showtime Kft. koncertszervező és produkciós ügynökség, amelynek fő tevékenysége a magyar és nemzetközi előadók koncertjeinek megszervezése, valamint kiállítások, koncertek, céges események és egyéb tömegrendezvények megszervezése.

A GVH közleménye szerint az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport számos piacon aktív, ám csupán két olyan piac azonosítható, ahol mindketten jelen vannak, ezek: a nemzetközi jelentőségű koncerteket nem érintő egyéb rendezvények szervezése, valamint a zenei hangfelvételek készítése és kiadása.

Az összefonódás magyarországi piaci hatásainak értékelése során a GVH egyebek között figyelembe vette, hogy a Sony csoport és a Showtime csoport magyarországi tevékenysége között lényegében nincs átfedés, az összefonódás nem hoz létre és nem erősít meg gazdasági erőfölényes helyzetet. Ugyan a Showtime Kft. korábban jelen volt a hangfelvételkiadás piacán de onnan a 2010. év elejétől kivonult, előzőleg kötött szerződései megszűnnek, új szerződéseket nem kötött.

Az adatok szerint az érintettek sem a zenei felvételek kiadásának, sem a nemzetközi jelentőségű koncertek, illetve az egyéb rendezvények szervezésének a piacán nem rendelkeznek olyan mértékű piaci részesedéssel, amely alapján káros versenyhatás lenne valószínűsíthető.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!