2p

A Business Telecom (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon, erről határozott a társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt közgyűlési jegyzőkönyv szerint az új stratégia mellett szól, hogy az XPrime egy védjegyoltalom alatt álló termék, amely ötvözi az online reklámozást, valamint a hagyományos távközlési szolgáltatásokat. A társaság szerint a termék hatására egy átlagos távközlési vállalat akár 10 százalékos EBITDA, azaz kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménynövekedést képes elérni.

A BTel 2014–ben megalkotta a termék hazai és nemzetközi, távközlési vállalatokat kiszolgáló működési és üzemelési modelljét, franchise alapon. A  franchise jogok értékesítésére előrehaladott tárgyalásokat folytat mind hazai, mind külföldi távközlési vállalatokkal. A tárgyalások alapján jól látható a termék piaci létjogosultsága és a társaság számára tervezhető bevétel és pénzügyi eredmény - olvasható a jegyzőkönyvben.

A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatótanácsnak arra, hogy saját hatáskörben legfeljebb 2 milliárd forinttal megemelje a társaság alaptőkéjét, amely ezzel 3 milliárd fölé nőne. A tőkebevonás a társaság likviditási problémáinak megoldását célozza. A felhatalmazás egy éves időtartamra szól.

Saját részvények vásárlásáról is határozhat az igazgatótanács a közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. A társaság legfeljebb az alaptőke 25 százalékáig vásárolhat saját kibocsátású részvényeket 1 forint és 2000 forint közötti árfolyamon.

A BTel közgyűlése új könyvvizsgálót választott, a vezetői struktúrát azonban az erre vonatkozó napirendi ponttal ellentétben nem változtatta meg.

A tőzsde prémium kategóriájában forgó BTel részvények kereskedését a közgyűlésre tekintettel hétfőn 13 órától felfüggesztették. A felfüggesztés előtti utolsó árfolyamuk 52 forint volt hétfőn, a keddi nyitás után 58 forintot értek, ami 11,54 százalékos, 6 forintos erősödés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!