Nem érvényesül a korábbi trend, derül ki a Deloitt&Touche a német, ír, svéd, belga, olasz és francia fogyasztók karácsonyi költekezési szokásait felmérő vizsgálatából. 1198 és 2002 között ebben az időszakban növekvő mértékű költést mért fel a tanácsadó cég.
Gilles Goldenberg, a cég európai fogyasztási üzletágáért felelős partnere szerint a mostani karácsonyt megelőző időszakot az jellemzi, hogy a vásárlók 70 százaléka még nem döntötte el, mit vásárol.
Elsősorban azért tolódik ki az ajándékvásárlás az utolsó napokra, mert a fogyasztók számítanak az üzletek akcióira.
Minden ötödik fogyasztó legszívesebben megvárná a karácsony utáni kiárusítást. Ez a németekre és svédekre jellemző a legkevésbé, és az olaszokra a leginkább, akik közt 35 százalék ekkorra időzíti az ajándék beszerzését.
A Deloitt&Touche vizsgálatában megkérdezettek 38 százaléka úgy érzi, a recesszió kihatással lesz a jövőbeli kiadásaira. Ez a pesszimizmus a nők 44 százalékát jellemzi, és ez az arány meghatározóbb az előzőnél, mivel az ünnepi időszak vásárlásainak többségét ők végzik. - tudósít a Kreativ Online.
Enyhe vásárlási láz - az akciókat várják az európaiak
Évről évre nagyobb összegeket költenek el a fogyasztók karácsonykor az üzletekben, idén azonban eddig még Európában visszafogott volt a vásárlási láz.