A múlt héten lépett hatályba az a szigorítás, amely szerint az egészségpénztári tagok csak adófizetés terhe mellett adhatnak ki pénzt számlájukról sportra; az önsegélyező kasszák pedig az egyik legkedveltebb - a beiskolázási - támogatásukat "bukták el". A Napi Gazdaság információja szerint azonban végül kissé elkésve, de belátták a jogalkotók, hogy ezek az intézkedések nincsenek összhangban az ugyanezekre a szolgáltatásokra vonatkozó más juttatási, támogatási formák szabályozásával.
A szektorban már hónapok óta háborogtak például azon, hogy az orvosi javaslatokkal alátámasztott sportolás támogatását megtiltották, miközben üdülési csekkel gyakorlatilag ellenőrizhetetlenül lehet ilyen szolgáltatásokat finanszírozni.
A parlamenthez tegnap benyújtott, az egészségügyi bizottság által támogatott indítvány a pénztártörvény módosításával oldja meg a helyzetet. A Napi Gazdaság úgy tudja, a változtatás szükségességéről a Pénzügyminisztériumot is sikerült már meggyőzni, így jövő hétfőn meg is változhat a jelenlegi jogszabály.
A sporttevékenységhez kapcsolódó kiadásoknál az összeghatár június elseje előtt a teljes családi költésre vonatkozóan 113 ezer forint volt. Az új korlátot nem a most benyújtott törvényjavaslatban, hanem a korábbi gyakorlatnak megfelelően kormányrendeletben határozzák majd meg. Az igénybevételi határ igazodna az ellátások más juttatási formákban adómentesen elérhető összegéhez - olvasható egy a pénzügyminiszternek címzett feljegyzésben. Ez alapján logikusnak látszik, hogy a szigorítás helyett végül akár a kiadási korlát tágítására is sor kerülhet (üdülési csekkel akár 400 ezer forintig is lehet kedvezményesen költeni), írja a Napi Gazdaság.