Az első fázisban megvalósításra kerülő épület 2008 első negyedévében kerül átadásra 8 300 négyzetméter bérelhető raktárterülettel és közel kétezer négyzetméter irodaterülettel. A fejlesztő az ABLON cégcsoport, amelynek ez az első logisztikai projektje, az értékesítéssel kizárólagosan megbízott ügynökség a DTZ.
Az új logisztikai park Vecsés közigazgatási területén, Budapest határánál található; a repülőtérre vezető út és az Üllői út elágazásához közel, 5 percre a Ferihegyi repülőtértől, valamint az M0-ás autópálya átadott új szakaszától - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.
Az ABLON cégcsoport egyike a vezető ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégeknek Budapesten, és Prágában, Bukarestben is meghatározó jelenléttel bír. Magyarországi referenciái között megemlíthetjük a Gateway Office Park, Business Center 30 irodaházakat valamint a Buy-Way bevásárlóparkokat.
Joó Domonkos, a DTZ vezető ipari-ingatlan tanácsadója szerint "az Airport City logisztikai park egyik legfontosabb jellemzõje a kitűnő elhelyezkedés, mely a repülõtérhez kötődõ cégek számára stratégiai fontossággal bír." A létesítmény helyszíne és kivitelezésének módja szerinte hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megteljen bérlőkkel a park.