3p

Erdei Tamás távozik az MKB éléről, utódja várhatóan Simák Pál vezérigazgató-helyettes lesz, a hírt az MTI információi szerint szerdán jelentik be a dolgozóknak. Az MKB kedden nem kívánta kommentálni az értesülést, majd szerdán megerősítette.

Simák Pál 2008 óta az MKB vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja. A szakember 2000-től 2007 végéig a McKinsey & Company nemzetközi tanácsadó cég budapesti irodájának tagjaként vett részt, illetve vezetett különféle projekteket, zömében a pénzintézeti területen. A McKinsey-nél töltött évek alatt több MKB-projekten is dolgozott, ezek egyike a Konzumbank integrációja volt. Felügyelete alá tartozik a számvitel, a kontrolling, a stratégia és üzletpolitika, valamint a humánpolitika. 

Erdei Tamás több ciklus óta az MKB elnök-vezérigazgatója, igazgatósági elnöki mandátumát legutóbb a bank 2011 márciusában megtartott rendkívüli közgyűlésén hosszabbították meg újabb három évvel, ahogy a testület három tagjának lejáró mandátumát is.

Az MKB 2010-ben tetemes, csoportszinten 117,8 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint. Az MKB főtulajdonosa, a BayernLB az idén január végén 62 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, ennek eredményeként a bank alaptőkéje 23,2 milliárd forinttal 43,94 milliárd forintra nőtt, 38,8 milliárd forint pedig tőketartalékba került. A bank szavatoló tőkéje ugyanis - alapvetően a deviza alapú kölcsönök végtörlesztése miatt megképzendő, a korábbi várakozásokat meghaladó céltartalék-képzés miatt - a 2011. december 31-től 2012. január 30-ig terjedő időszakra számítottan – átmenetileg a szabályozói tőkekövetelmény 50 százaléka alá süllyedt.

A német BayernLB, a magyar MKB Bank anyabankja januári közleménye szerint veszteséggel zárta a tavalyi évet, amelyet a magyar leánycégénél keletkezett leírásoknak tulajdonít. A leírások - egyebek között - a magyarországi bankadó miatt keletkeztek, erről pontos, hivatalos közlés április végére születhet.
 
****
Szerdán délután az MKB hivatalosan is bejelentette, hogy távozik az MKB Bank elnök-vezérigazgatói székéből Erdei Tamás, a bank felügyelőbizottsága március 8-tól Simák Pál vezérigazgató-helyettest bízza meg a pénzintézet vezetésével.

Stephan Winkelmeier, az MKB Bank felügyelő bizottságának elnöke, a BayernLB pénzügyi vezérigazgató-helyettese a közleményben megerősítette: a főtulajdonos határozott és elkötelezett szándéka, hogy az MKB Bank a magyar pénzügyi piac meghatározó szereplője maradjon, és ehhez a jövőben is megad minden szükséges támogatást.

A közlemény hangsúlyozza: "a BayernLB maximális és tényszerű elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt, nehéz pénzügyi évet követően február 17-ével sikeresen lezárul az MKB Bank tulajdonosi tőkeemelése".
 
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.  
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!